Tóth István

Örökség

Ahol élnek boldogan őseid, csak
ott van a te jussod: a napsütötte
ház verandáján ügyelik rövidke
szunnyadozásod.

Könnyeden mozgó csapatuk küszöbre
lép, ha nézel rájuk, akárha dolguk
félbehagyták volna. De nem tudod, ki
mozdul először,

sem középsőnek, sem utolszor; ébred
benned e mozgás, magad is csak ez vagy.
Nappal e sodrásban ocsúdsz, alélsz el,
kérve a jussod.

Ámde éjjel felmagasodnak égig
ócska tárgyaid, hol az ősök ismét
súlytalan járnak fel-alá a Jákob
álma nyomában.

Megtérés

Más alakokba, mesékbe, álruhákba
bújt Jupitert s bajadért sem oly nehéz
földi kaland közepette tetten érni,
mint magadat. Hiszen a saját szemed
tükre előtt hogyan állsz banálisan meg?
Elködösülve tekintsz magadra, és
völgyi Olümposzokat hazudsz magadnak.

S mert sikerült nekem egyszer önmagam
tetten is érnem, amint utamra és sok
vágyam irányvonalára egy marék
búzaszemet bizonyítni szórtam: úgy fáj,
mert – ne tagadjam! – e bűnjeleknek a
tárgyi mivolta leleplez önmagamnak.
Egyre szerencselovag felé vagy épp
ritka menőhöz irányul e magösvény.
Bízva, hogy a sikerükben osztozom,
szinte kifolyt szaporodva a nyálam is már...

Jaj, pedig ott csiszolódtam én, ahol
ki-ki az ujja hegyével írja sorsát.
Vissza azokhoz, akiknek emberi
élete tiszta kövek gyanánt telt el,
s megtöredezve is önmagának a
támasza, sorsa! Kevés ez, és sok is.